Erőnléti- és kardió edzés

2018.07.12

Kisfiam 1 éves kora körül döntöttem úgy, hogy ideje elkezdnem valamit aktívan sportolni. Férjem rendszeresen járt már azelőtt is edzeni és hát egy jóképű, szép szál legény mellett mégse tespedhetek, mint egy labda.

Zumba

Úgy döntöttem, hogy tánctanárként a Zumba áll hozzám a legközelebb, így hát felkerestem egy kerületi edzőtermet és elmentem egy órára. Meg kell mondanom, hogy nagyon szkeptikus és előítéletekkel teli voltam ezzel a mozgásformával kapcsolatban. Ez az érzés pedig az óra kezdése után fél perccel megszűnt.

A Zumba Eszterrel olyan, mint egy villámcsapás! 60 perc tömény vigyor, jókedv és sok-sok izzadás! Le is szaladt rólam 3 kg az első hónapban és bár ez stagnált (és ezt követően fejlesztettem ki a DSM Move óratípust), a pelenkázós időszakban rettentően jó volt merítkezni az óráin áradó energiákból. Bár már nem tudok hozzá rendszeresen járni, kapcsolatunk azóta is tart és mivel közösek a céljaink, egyesítettük tudásunk és erőink.

Erőnléti- és kardió edzés

2015 óta egy helyszínen tartjuk óráinkat, ahol vendégkörünk egy része közössé vált, mert - mint ahogyan mi is rájöttünk, úgy vendégeink is - az általunk tartott órák kiegészítik egymást. A DSM erőnlét jellegű edzése remek párost alkot a Zumba kardió jellegű edzésével. Közös sikereink közül legbüszkébbek arra vagyunk, hogy egyik vendégünk 25 kg-tól szabadult meg 1 év alatt.

Erőnléti- és kardió edzés

2015-ben létrehoztuk a Fit&Go közösségét egy zárt csoporttal együtt, amelynek keretein belül programokat, táborokat és kihívásokat szervezünk. A 2017 évi 'Nagy tavaszi átalakulás' nevű két hónapos kihívásunk teljesítőit receptekkel segítettük és a program végén átlag 5%-os fogyást mértünk a kg-ban és cm-ben mérhető adatok átlaga alapján. A legnagyobb fogyást deréktájon realizáltuk, ahol 10 cm különbséggel zárták néhányan a második hónapot.

Tevékenységünk általános visszhangja, hogy vendégeink sokkal jobban érzik magukat a bőrükben és nem csak az edzések által, hanem közösségi munkánk révén is. Számunkra igazi visszacsatolás, hogy óráról órára minket választanak. Csatlakozz Fit&Go közösségünkhöz Te is, még ha az edzőteremben nem is találkozhatunk! Ha mégis tudnál jönni és szívesen kipróbálnád óráinkat, az alábbi időpontokban várunk Téged az A-Fitness Újbudában!

HÉTFŐ 18:00-19.00

DSM Alakformáló

HÉTFŐ 19:00-20:00

Zumba

SZERDA 18:00-19:00

Zumba

CSÜTÖRTÖK 18:00-19:00

DSM Alakformáló

CSÜTÖRTÖK 19:00-20:00

Zumba